A tapasztalatok szerint autóban aludni nem annyira kényelmetlen, mint ahogy hangzik, de azért reggel éreztük a tagjainkat. A parkolótól kb. 100 métert gurulva máris a kompon találtuk magunkat, búcsút intettünk a rendkívül kényelmes parking lotnak.
A komp igen brutál sebességgel repesztett, így csak úsztában tudtam egy képet lőni a fjordban végződő egyik vízerőműről.
Norvégia alapvetően a vízerőművek országa, teljes elektromos energia mennyiségük vízerőművekből származik, azonban ezt nem nagy völgyzáró gátak jellemzik leginkább (olyan is akad), hanem a vízeséseket zárják csövekbe és legalul hasznosítják az energiájukat. A Kjeragtól továbbhaladva Majom ügynök megmutatta azt a vízerőművet, amely mellett előző látogatásakor lemásztak, potom 4444 lépcsőfokon, melyek egy csille vágányára vannak erősítve. No comment. Azért a Kjeragot lentről is megmutatom, innen nem túl nagy, az a kis légypiszok a kép felső harmadánál középen.
A Lysefjord távolodóban igen tuti látvány volt, még a hajtogatva töltött éjszakánk emléke is megszépült tőle.
A nap programjában a csepergő eső miatt előre vettük Stavangert,
körülnéztünk a városban,
találkoztunk kicsi hajókkal,
A Lysefjord távolodóban igen tuti látvány volt, még a hajtogatva töltött éjszakánk emléke is megszépült tőle.
A nap programjában a csepergő eső miatt előre vettük Stavangert,
körülnéztünk a városban,
találkoztunk kicsi hajókkal,
reggeliztünk egyet, aztán még sétáltunk,
utána pedig betértünk az Norsk Oljemuseumba. Itt levontuk a következtetést, hogy bár olajplatformon dolgozni menőnek hangzik, de a veszélyességi pótlék talán ennél a munkahelynél a legmagasabb a világon, ezért annyira mégsem lehet jó buli. Nem is szólva arról, hogy ez más lehet a Mexikói-öbölben és más az Északi-tengeren, ahol fél évig more or less sötét, eső és szél van... Maga a múzeum nagyon érdekes volt, végigmazsoláztuk az olajplatformok történetét és a norvég olajvagyon helyzetét, aztán olajat fúrtunk, menekültünk hajóban, hálóban és kötélcsúszdán és még a a kutató tengeralattjárókat is megvizslathattuk.
Az olaj után ismét a túrázásra nyergeltünk át: elkompoltunk Tauba, ahonnan elindultunk a Preikestolen felé, a parkolóig autóval, utána pedig sajgó izmokkal gyalog.
A kilátás már felfelé kezdett alakulni,
viszont iszonyatos tömeget tapasztaltunk, rengetegen vágtak neki a túrának, kisgyerekkel, szandálban, így-úgy, pedig azért volt egy-két fincsi csúszós sziklafal, meredekebb szakasz, sőt a végére az eső is esett. Volt itt-ott egy kis lökdösődés is, főleg a keskenyebb szakaszokon, a kihalt erdőkhöz szokott szememnek nagyon furcsa volt a nyüzsgő hátizsákok hada a sziklafalon. Azért lehetett embermentes szakaszokat is találni.
Maga a Preikestolen (=prédikálószék) egy négyszögletes kiszögellés a Lysefjord felett, a pereme 600 méternyi függőleges falként szakad a fjordba, így a népek nagy része hasmánt kúszik ki a szélére. A képen a jobb felső felében látszik, ahol a legtöbb ember ácsorog, na oda másztunk fel.
Én megkíséreltem kidugni a bakancsomat a szirtről, de azért vicces volt figyelni a népeket, ahogy remegő talpakkal kikúsznak, aztán (aaaaa - csodálkozás) és utána visszacurikkolnak a biztonságosnak látszó sziklafalak felé.
A Lysefjord nagyon szépen festett, amíg bele nem ereszkedett egy galád felhő.
Ez meggátolt bennünket a további nézelődésben, továbbá elkezdett fújni valami egész brutál szél is vízszintesen esni az eső, így elindultunk hazafelé, hogy egészen Bergenig küzdjünk az elemekkel.
Az út több szempontból is érdekesnek bizonyult, egyrészt teszteltük a fjordok alatt átvezető alagutakat (a legmélyebb pont 260 méterrel a tenger szintje alatt volt), másrészt kompoltunk többször is, ezeknek nagyon megvan a hangulata, mivel a Bergen-Stavanger útvonal az egyik legforgalmasabb az országban, sokan használják napi szinten, így hoznak kötést, olvasnivalót, laptopot, rejtvényt, kb. mint a metrón Budapesten :) A másik hozadéka a mindennapi használatnak és az erős forgalomnak, hogy elég méretesek ezek a kompok, hiszen ezek viszik a menetrend szerinti buszokat és az arra járó kamionokat is; másrészt szerencsénkre gyakran (negyedóránként) és sokáig (fél tizenkettőig) járnak, szemben a Lysefjord napi három kompjával...
Az utolsó előtti komp előtt kifogtunk egy iszonyatosan hülye dán sofőrt, aki már az utolsó 10 kilométeren is sokat töketlenkedett, de az volt a hab a tortán, amikor egy perccel a komp indulása előtt a teljesen üres kompsávok közepén (volt vagy 6, ahol lehet várni a kompot), leállt nézelődni, miközben a kompról integettek a két autónak (neki és a mienknek), hogy menjünk, mert akkor megvárnak. Így mire a kompon kiszálltunk az autóból, már szeltük a vizeket a fjord túlpartja felé.
Utána még elkaptunk egy istenes esőt, amely még Bergenben is ritkaságnak számít (konkrétan állt a víz az úton, meg a szélvédőn is, hiába ment fullon az ablaktörlő), így egy kicsit lassabbra kellett vennünk a tempót, meg számítani arra, hogy az alagutakból kijőve mintha egy hordó vizet öntenének az autóra. Végül azért sikerült hazaérni, úgy-ahogy egészben, éjfél után még visszavittük az ótót a parkolóházba, kitakarítottuk, hagytunk benne egy cetlit, hogy elnézést kérünk a birkaszagért, aztán meglehetős pumaszagot árasztva visszamásztunk a lakásba és egy-egy forró zuhany, valamint a ruhák szobából való kizárása után fellőttük a pizsamát. Azért előtte még megvitattuk, hogy érdemes-e esetleg beszerezni egy disznóperzselőt a ruháink kezelésére, de mivel ezt a fogalmat valószínűleg itt nem ismerik, ezért a mosás mellett döntöttünk.
Az olaj után ismét a túrázásra nyergeltünk át: elkompoltunk Tauba, ahonnan elindultunk a Preikestolen felé, a parkolóig autóval, utána pedig sajgó izmokkal gyalog.
A kilátás már felfelé kezdett alakulni,
viszont iszonyatos tömeget tapasztaltunk, rengetegen vágtak neki a túrának, kisgyerekkel, szandálban, így-úgy, pedig azért volt egy-két fincsi csúszós sziklafal, meredekebb szakasz, sőt a végére az eső is esett. Volt itt-ott egy kis lökdösődés is, főleg a keskenyebb szakaszokon, a kihalt erdőkhöz szokott szememnek nagyon furcsa volt a nyüzsgő hátizsákok hada a sziklafalon. Azért lehetett embermentes szakaszokat is találni.
Maga a Preikestolen (=prédikálószék) egy négyszögletes kiszögellés a Lysefjord felett, a pereme 600 méternyi függőleges falként szakad a fjordba, így a népek nagy része hasmánt kúszik ki a szélére. A képen a jobb felső felében látszik, ahol a legtöbb ember ácsorog, na oda másztunk fel.
Én megkíséreltem kidugni a bakancsomat a szirtről, de azért vicces volt figyelni a népeket, ahogy remegő talpakkal kikúsznak, aztán (aaaaa - csodálkozás) és utána visszacurikkolnak a biztonságosnak látszó sziklafalak felé.
A Lysefjord nagyon szépen festett, amíg bele nem ereszkedett egy galád felhő.
Ez meggátolt bennünket a további nézelődésben, továbbá elkezdett fújni valami egész brutál szél is vízszintesen esni az eső, így elindultunk hazafelé, hogy egészen Bergenig küzdjünk az elemekkel.
Az út több szempontból is érdekesnek bizonyult, egyrészt teszteltük a fjordok alatt átvezető alagutakat (a legmélyebb pont 260 méterrel a tenger szintje alatt volt), másrészt kompoltunk többször is, ezeknek nagyon megvan a hangulata, mivel a Bergen-Stavanger útvonal az egyik legforgalmasabb az országban, sokan használják napi szinten, így hoznak kötést, olvasnivalót, laptopot, rejtvényt, kb. mint a metrón Budapesten :) A másik hozadéka a mindennapi használatnak és az erős forgalomnak, hogy elég méretesek ezek a kompok, hiszen ezek viszik a menetrend szerinti buszokat és az arra járó kamionokat is; másrészt szerencsénkre gyakran (negyedóránként) és sokáig (fél tizenkettőig) járnak, szemben a Lysefjord napi három kompjával...
Az utolsó előtti komp előtt kifogtunk egy iszonyatosan hülye dán sofőrt, aki már az utolsó 10 kilométeren is sokat töketlenkedett, de az volt a hab a tortán, amikor egy perccel a komp indulása előtt a teljesen üres kompsávok közepén (volt vagy 6, ahol lehet várni a kompot), leállt nézelődni, miközben a kompról integettek a két autónak (neki és a mienknek), hogy menjünk, mert akkor megvárnak. Így mire a kompon kiszálltunk az autóból, már szeltük a vizeket a fjord túlpartja felé.
Utána még elkaptunk egy istenes esőt, amely még Bergenben is ritkaságnak számít (konkrétan állt a víz az úton, meg a szélvédőn is, hiába ment fullon az ablaktörlő), így egy kicsit lassabbra kellett vennünk a tempót, meg számítani arra, hogy az alagutakból kijőve mintha egy hordó vizet öntenének az autóra. Végül azért sikerült hazaérni, úgy-ahogy egészben, éjfél után még visszavittük az ótót a parkolóházba, kitakarítottuk, hagytunk benne egy cetlit, hogy elnézést kérünk a birkaszagért, aztán meglehetős pumaszagot árasztva visszamásztunk a lakásba és egy-egy forró zuhany, valamint a ruhák szobából való kizárása után fellőttük a pizsamát. Azért előtte még megvitattuk, hogy érdemes-e esetleg beszerezni egy disznóperzselőt a ruháink kezelésére, de mivel ezt a fogalmat valószínűleg itt nem ismerik, ezért a mosás mellett döntöttünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése